Pillangó park nagytakarítása | TeSzedd 2019

…Tavaly a Pillangó parkban egy apró csapat gondolt egyet és úgy döntött, megpróbál tenni a szemetelés ellen…. Az első kis magánakció 2018. augusztus 19-én volt. Azóta több hasonló kezdeményezés is sorra került.

Idén a TeSzedd országos akciójához csatlakozva próbáltuk meg – ha csak rövid időre is – a környezetünket komfortosabbá és tisztábbá varázsolni. A tegnapi szemétszedés talán fordulópont a közösség és a park életében is, hiszen több, mint 30-an gyűltünk össze, hogy szebbé varázsoljuk a lakótelepünket.

Jó volt látni és érezni, mennyi önkéntes törődik és foglalkozik élőhelyével, nem beszélve arról a sok megerősítésről és elismerésről, amit a mellettünk elhaladó kedves emberektől kaptunk.

1-2 órával az akció befejezése után már tapasztalni lehetett, hogy mintha mi sem történt volna, cigarettacsikkek garmadával volt ismét teleszórva a járda mindenfelé. Mégis úgy gondoljuk, hogy szükség van hasonló akciókra folyamatosan, hiszen ezzel felhívhatjuk a figyelmet a környezetszennyezés veszélyeire és a következményeire. Az igazán nagy eredmény az lenne, hogy ahelyett, hogy mások eldobált szemetét mi szedjük össze elérhetnénk, hogy ne szemeteljenek az emberek.

Külön köszönetet szeretnénk mondani:

  • a Greenpeace önkéntes aktivistáinak, akik hozzánk becsatlakoztak,
  • a hozzánk más kerületekből is ellátogató önkéntes társainknak,
  • és a gyönyörű képekért Georgi Ferencnek.

A szemétszedés statisztikái és számai:

  • jelenléti ív szerint 34 résztvevő
  • a szemétszedés ideje 9:00-12:00h-ig tartott
  • 26 zsák összegyűjtött szemét
  • a szemét kb 70%-át a cigicsikkek tették ki
  • más jellemző szemét a különböző csomagoló anyagok, üdítős flakonok és üdítősdobozok, üdítődoboz-nyitók, különböző műanyag eszközök, papírzsebkendők, kisebb műanyag és papír tárgyak
  • legszennyezettebbnek a BKV megállók, azok megközelítésének útvonala, az élelmiszer és vegyes üzletek, valamint a pihenő alkalmatosságok környékei bizonyultak (troli megálló, padok, metrómegálló környezete, metró átjáróhoz vezető járdatestek)

Köszönjük mégegyszer mindenkinek a részvételt!

Szólj hozzá!