Szemétszedés Mátészalkán

Szemétszedés Mátészalkán számunkra igen kiemelt jelentőséggel bír, hiszen az első olyan esemény is volt egyben, amit regisztráció után feltöltöttek a szemetszedes.hu – ra!

A szervező a szemétszedésről készült beszámolóját el is küldte a honlapon regisztrált profilján keresztül.

A szervező levele a beszámolójával kapcsolatban

“Szoohóóval, ahogy pont az előző levelemben írtam az alpolgármesternek és kolléganőjének, most már pozitívabban látom a mai napot, az általam szervezett eseményt, amin gyakorlatilag egyedül vettem részt 😀

Nagyon medítatív munka a szemétszedés mindenkinek ajánlom, tényleg, őszintén!
Ráadásul kalóriát is éget, de rendesen, szóval sportnak is kiváló, szerintem 🙂 Voltam már a Szigetcsúcson is szemetet szedni, ott totál más jellegű hulladék halmozódik fel, mint itt, egy bicikli út és egy nagy átmenő forgalmat bonyolító útszakasz mellett.

 

Két óra alatt 2 nagy zsák szemetet szedtem, íme hogy nagyrészt miket találtam:

Alapvetően csomagolásokat találtam, mint cigaretta doboz, kólás/vizes műanyag flakon, sok energiaitalos, fém dobozt és sok söröset is. Na meg csoki csomagolást és kávés, egyszer használatos műanyag poharat, éssss megszámlálhatatlan sok cigaretta csikket.
Na ezek fogyasztására lenne érdemes szerintem odafigyeni amúgyis és nem csak a környezetünk, hanem az egészségünk szempontjából is 😏😀

Egyébként alapvető célom azon kívül, hogy tisztítsuk meg a környezetünket, az volt, illetve van: hogy felhívjam a Bolygóvédő szolgáltatásomra (előadásokat tartok általános iskolákban a környezettudatosságról) és most aktuálisan a nyári táboromra a figyelmet, illetve a részt vevő gyerekeknek kedvezményt adjak. Úgy hirdettem, meg az eseményt, hogy aki részt vesz a szemétszedésen, annak a gyermeke, vagy az a gyerkőc, aki jelen van olcsóbban tud augusztusban táborozni.

Talán túl későn kezdtem el hirdetni, vagy keveseket (oké az első eseményen nulla embert.. :)) mozgatott meg ez a téma. A napi mókuskerekezés mellett (teljesen megértem)! Én viszont nem is amiatt vagyok igazán büszke magamra, hogy ennyi szemetet összeszedtem, és tettem a közösségért, környezetért. Szerintem sokan vannak, akik ennél sokkal, de sokkal többet tesznek le egy közösség asztalára..

Inkább amiatt vagyok tényleg boldog, hogy bár többnyire lemondóan nyilatkozott a környezetemben a legtöbb ember az eseményemről.., aminek hatására valóban elkedvedlenedtem, és valahol azt is gondoltam, hogy talán tényleg hagyni kellene az egészet.., de ezek ellenére aztán összekapartam magam, ami odavitt, hogy kimentem gumicsizmában, és kesztyűben a szűlő-kisvárosom elé és el kezdtem gyűjteni a szemetet.
Megcsináltam és fogok is még ilyet tenni!!
Ráadásul, a facebook-ra feltöltött képek, posztom után sokan írtak, hogy sajnos lemaradtak erről az infóról és így az eseményről is. Így további szervezés, szemétszedés várhatóóó, ahová már konkrétan várják a meghívót! Éljen! .🙂

Köszi, hogy hirdettétek, bízom benne, hogy jövök még sok ilyen eseménnyel 🙂

Jó munkát!

Rita 🙂 “

Reméljük, hogy hamarosan ismét lesz szemétszedés Mátészalkán. 

Szemétszedés