Hatalmas tavaszi szemétszedés Tiszaalpáron | 100 fő

Hatalmasra és minden várakozást felülmúlóra sikeredet a tavaszi szemétszedés Tiszaalpáron, ahova a szervezők becslése szerint több mint 100 fő vett részt.

Teljes szívből gratulálunk a szervezőknek és a részvevőknek is, hiszen az ilyen események mutatnak rá az emberek összefogásának hatalmas erejére. Bízzuk benne, hogy az esemény sikeréhez mi is hozzájárulhattunk, hiszen a szemétszedés.hu naptárjában az esemény felkerült.

A szervező beszámolója

“Meghatódottság és döbbenet! Talán ez a 2 szó jut eszembe! Hihetetlen mennyien jöttetek ki ezen a szép vasárnap délelőtt. 2 éve szervezem a holtág körül a szemétszedéseket. Sokszor keserű ez a szélmalomharc, de idén tavasszal bebizonyosodott, hogy van értelme.

Általában 30-40 ember jön segíteni, de most több mint 100 ember állt mellém és a természet tisztasága mellé.

Volt mit összeszedni, de ennyien egy óra alatt végeztünk. Sajnos több terület nagyon saras lett az időjárás következtében, így oda gyerekeket nem engedtünk.

A Településünkért egyesület, az Alpári Tisza Horgász Egyesület és az Általános Iskola is képviseltette magát. Az iskolából nagyon sok gyerek jött. Ez nagyon fontos, hisz jó példával járhatunk előttük.”

A tavaszi szemétszedés után jöhet a nyári is?

Szólj hozzá!